Elárvult szívek a falhoz tolt padokon: kihűlt gyermekszenvedély a lakkba vájt, érzelmes miniatűrákon. Lustán csillan a padló, hasadékaiban olajos fűrészpor álmodoz. Cserépkályhának dőlni, az ismeretlenbe utat hasító pengének látni szemmagasból a sötét nadrág élét, nézni a cipő orrán táncoló lámpafényt. Tétova. Keringőre kéri a lemezt a Tesla karja. Vihánc, vörösben lángoló ajakpárnák, egymásba kapaszkodó tekintetek. Kíváncsi, mohó szembogarak. Összegabalyodott érzések: felnőttnek lenni, túllenni a bálon, a délutánon, kókadt szendvicseken, sápadt vajakra aléló sonkaszeleteken, hamis szörpökön.
Alkalmi bálterem. Fiúk. Lányok.
Megérezni valamit a másikból, a kicsi puhaságokból, ravasz fodrokból, a vágyak készülődéséből, az el innen mégis marasztaló ragaszkodásából.
Hát mi a baj, fiúka, nem tudod, hogy megy ez – búgja megértőn a csontos tanárnő, s ragad magával. Az anya szánakozó gondossága, az asszony alapos gondossága: tanítani a fontos lépésekre, a szükséges fordulatokra.
Kar kitámaszt, tenyérbe fészkel a tenyér, forog a mennyezet: egy-két-há, egy-két-há, egy-két-há. Bátortalan szavak ha megpróbálnak a mondat fonalára fűződni, értelmet adni a gondolatnak: görögnek a hangok át a garaton, bukdácsolnak a nyelven, szökkennek a fogakon nekirugaszkodva a szabadba. Rugaszkodik a láb is, hogy a görcsös igyekezetet könnyed tánccá hajlítsa. Apró csosszanások, izmok játéka, büszkeségek: röpít a ritmus, játszik a képzelet, felszikráznak az üvegcsillárok, bársony omol, táncba olvad a tánc, kimért francia négyes, őrült shake, pattogó foxtrott.
A parkett ördöge.
Ölelni a csontos tanárnőt (a távolság valcerhez illő), kerengeni, míg mozdulatlan csíkká olvad a háttér: fiúk és lányok a megfolyt festményen, a pedellusné csuszkolta hajópadló, az élet melegéről duruzsoló cserépkályha. Táncóra kezdőnek. Az íze már megvan, édeskés melódia.
No comments:
Post a Comment